Hamarosan!

Fehér Margaréta, a vallási csoportok és szekták károsultjainak megsegítését tervezi. Ha úgy érzed, hogy egy vallási szervezet károsultja vagy, akkor kérünk írj a megadott elérhetőségre és felvesszük veled a kapcsolatot.

2012. december 19., szerda

A bennünk lakó "démon"

Békésen fekszik az erdei tó a napsütésben. A tavirózsák nyílnak, csendesen mozog a víztükör a kis halak, bogarak és egyéb vizi állatok játéka következtében. Valóban békés kép, legalábbis úgy tűnhet a szemünkben. A látszólag oly békés tükör alatt azonban egészen másként zajlik az élet. Élet-halál harc folyik a létért, a fennmaradásért.
A lelki életünk is hasonló lehet ehhez az állapothoz bizonyos értelemben, különösen azoknál a személyeknél, akik kedélybetegek. A Jehova Tanúi vallás hatására könnyen kialakulhat az a helyzet, amikor látszólag minden rendben van, kívülről boldognak látszanak, belül azonban forranak az indulatok. A hivatalos magyarázat szerint ezeket az érzéseket külső gonosz szellemi erőkkel hozták összefüggésbe, azonban ez nem segített a probléma megoldásában. Sőt inkább előidézte, hogy az illetőben szégyenérzet alakuljon ki, ami miatt még jobban próbálta elnyomni belső nyugtalanságát - és igyekezett nem beszélni róluk senkinek se, nehogy valami "démonos" dilisnek nézzék.
Ha te is érezted már így, akkor nyugodj meg, nincs veled semmi baj, ezek az nyugtalan érzések teljesen normálisak egy adott helyzetben. Minél jobban szembe tudsz nézni velük, annál kisebb lesz az erejük feletted. A szellemvilág teremtményei semmit nem tehetnek veled, ha te magad ehhez nem járulsz hozzá.

Ezért én most megfordítom az egész megközelítést: nem arról írok, hogy milyen praktikákkal szabadulj meg a  "démonoktól", hanem inkább arról, hogy mit tudsz te megtenni emberileg magadért, hogy ne nyiss ajtót nem kívánatos erőknek.
A kedélybetegség, a depresszió rendkívül elterjedt a Jehova Tanúi gyülekezetekben. Azonban az ellenség, amely elrabolja az ebben szenvedők boldogságát, nyugalmát  és belső elégedettségét, az bennük, magukban lakik. Saját elképzeléseik vádolják, gyakran kínozzák őket. Némelyeknek gyakran egész különös elképzeléseik vannak, például, súlyos bűnöket kell magukra vállalniuk és hordozniuk - olyanokat, melyeket nem is követtek el. Ráadásul a legtöbben olyan környezetben is élnek, ami semmiféle megértést nem tanúsít irántuk, így elképzeléseik rögeszmévé alakulhatnak. Sőt még megszállottság is kialakulhat, mivel nem létezik külső segítség az ilyen tagok számára. Ezek a képzelődések teljesen életszerűek lehetnek, sőt olyannyira valóságosak, hogy valódi gyötrelmet okozhatnak egyesek számára.
Sokan Jehova Tanúi közül démoni támadásnak minősítik ezeket az érzéseket, melyek ellen tehetetlenek. Egy volt JT a saját tapasztalatát megosztva (ami teljesen megegyezik az én saját, JT koromból származó élményeimmel) így ír erről:

"Kb. éjjel fél egy környékén, megjelent valaki/valami olyan érzés volt, mintha egy zsákba lennék szorítva és moccanni sem bírok, szorított lefelé....... én Jehova nevét hívtam segítségül... Nem jött ki hang a torkomon. Ez egy leírhatatlan érzés, artikulálsz némán. A haláltól nem félek, jön amikor jön. De a tehetetlenség érzése lebénított, és félelemmel töltött el. Hogy TEHETETLEN VAGYOK! Hónapról hónapra, ismétlődött ez a jelenség, addig amíg el nem adtam a házat.
Hiába kérdeztem a látogatom mit akar? nem válaszolt
Azt gondoltam elköltöztünk,otthagytuk amit ott kell hagyni de pár hónapja itt is vannak jelenéseim. már konkrét látható démonformába aki i olyan mint egy fekete tűznyelv, és a szeme láng, s lehet ..... azt gondolod megszállott vagyok (papírom van arról, hogy ép elméjű vagyok) Akkor mik kezek a jelenségek az életemben?"


A rossz hír az, hogy sajnos kívülről nem sokat lehet tenni e szenvedések ellen, vagyis pontosabban elég korlátolt a segítési lehetőség. Ugyanis ha az ilyen problémával küszködőknek ellent mondanak, akkor csakhamar elfordulnak, és még jobban egészségtelen elképzeléseikbe kapaszkodnak. Ha azonban beleegyezik valaki elképzeléseik helytálló voltába, ismét csak megerősíti őket abban.
Ezért ez a helyzet nem könnyű sem a szenvedőknek, sem a potenciális segítőknek. A hatás a "megakadt lemez"-hez hasonlíthat, ami miatt sokan kerülhetik az ilyen embert. Ezért csak az az út járható, ha a rögeszmében szenvedők saját maguk erejében tanulnak meg megbízni. Ugyanis a jó hír viszont az, hogy ez a "démoni" erő nem birtokol bennünk semmiféle hatalmat, ugyanis ez teljesen a mi hitünktől függ. Amilyen gondolatokat táplálunk magunkban, olyan mértékben szolgáltatunk táptalajt a velünk való kapcsolódásra. Az önmagunkról való negatív gondolkodás, vagy éppen a vallásos vagy etnikai felsőbbrendűségbe vetett hit, a fekete-fehér gondolkodás oda vezethet, hogy mindenkiben ellenséget látunk, sőt "démonoktól megszállottaknak" vagy gonosz erőktől vezérelteknek vélhetünk olyanokat, akiknek eltérő nézeteik, véleményük van vagy csupán egy másik kultúrához tartoznak. Másszóval a saját "démonainkat", kezeletlen problémánkat kivetítjük a másik személyre. Aki tehát démonokat lát a másikban, az önmagát gyűlöli leginkább, magával van gondja, amit nem tett helyre.

Ezt a Biblia így írja le: "Honnét vannak háborúk és harczok közöttetek? Nem onnan-é a ti gerjedelmeitekből, a melyek a ti tagjaitokban vitézkednek? Kívántok valamit, és nincs néktek: gyilkoltok és irígykedtek, és nem nyerhetitek meg; harczoltok és háborúskodtok; és nincsen semmitek, mert nem kéritek." (Jakab 4:1,2)

Egy, a háborúk és nemzetiségi konfliktusok kirobbanását vizsgáló tanulmány a következőképpen foglalja össze a rögeszmék hatásait:
"Traumatizált nagycsoportokra nemcsak a kollektív regresszió jellemzô, hangsúlyozzák többen. Egyre nagyobb az érdeklôdés az ún „választott dicsôségek” és „választott traumák” lappangó jelenléte iránt a mai társadalmakban (Volkan 2002). Egy másik jelenség pedig az egyre erôsbödô purifikációs (öntisztító) szertatások és mozgalmak fenntartása. E szertartások ôsi eredetûek, és funkciójuk lényege a kollektív identitástudat „tisztogatása” más (idegen) csoportokból származó elemektôl, legyenek azok szavak, emberek, vagy egész csoportok (Klain–Pavic´ 2002). A pszichológiában ezt általában „hasításnak” nevezik (splitting), a „jó” és a „rossz” identitások között. Idézve a délszláv háborúk egy közvetlen megfigyelôjét:
„… [Jugoszláviában] a hasításokra való hajlamosság kiváltképpen erôs. Képzetek hasadnak a jó/rossz, azaz a mi/ôk mentén. Csaknem mindenki idealizálja saját etnikai csoportját, az összes másokat pedig demonizál… Ez a fehér-fekete gondolkodás továbbá volt erôsítve a nacionalista vezetôk részérôl, kik aktívan szították az ellenszenvet úgy, hogy propagandáikkal félelmet, gyûlöletet és bizonytalanságot gerjesztettek a tömegekben.”
(Cullberg Weston 1997: 25)"

Elhiszem, hogy kényelmesebb volt egy bizonyos szempontból arra a társulati sugallmazásra hagyatkozni, hogy "hívjuk jehova nevét", aki majd elkergeti a gonosz szellemeket, mi meg hihetjük magunkról, hogy jobbak vagyunk, mint mások (titokban meg mélységes öngyűlölettől és önvádtól szenvedtünk), és megspórolhatjuk a mélyebb magunkkal való szembenézést. De amint azt tapasztaltuk, ez nem működik. A szabad akaratunkból tett erőfeszítéseinket nem helyettesíti senki és semmi, még Jézus sem.

Isten már a kezdet kezdetén kinyilvánította, hogy az embertől elvárja, hogy ismerje meg a saját belső érzéseit, a cselekedete mögötti mozgatórugókat és szelektáljon a jó és rossz folyamatok között.

1Mózes 4:6,7: Miért gerjedtél haragra? és miért csüggesztéd le fejedet?, ha jól cselekszel, emelt fővel járhatsz; ha pedig nem jól cselekszel, a bűn az ajtó előtt leselkedik, és reád van vágyódása; de te uralkodjál rajta. 

Hogyan kezeljük az erőszakot, anélkül, hogy magunk is elnyomóvá válnánk? Ebben a bölcs és szívhez szóló beszédben, a békeaktivista Scilla Elworthy feltérképezi számunkra azokat a képességeket, amelyekre ehhez szükség van -- nemzetként, egyénként egyaránt -- ahhoz, hogy viszonterőszak alkalmazása nélkül küzdhessünk meg az akár fizikai, akár szellemi szélsőséges erőszakkal.


Az előadás angolul van, de magyar felírat tehető a következő módon: kattints a captions gombra a jobb alsó részen (kis téglalap, két kis vonallal), majd válaszd Enlish Automatic Captions gombot, majd választ Translate Captions Beta, ahol kiválasztod a magyar (Hungarian) felíratot - ami ugyan nem a legjobb, de több, mint a semmi.

Források:
Coué: Elméd gyógyító hatalma
BARÁTH ÁRPÁD: TRAUMATIZÁLT EMLÉKEZETEK, ERÕSZAK, GYÁSZFOLYAMATOK … (254–274.) SZEMLE 259

1 megjegyzés:

  1. Most látom, hogy a magyar felírat nem működik az oldalon. Ha valakit érdekel az előadás, akkor a videó feletti címre kattintva a youtube oldalra jut és ott már fel lehet rakni a magyar felíratot. Sok sikert vele!

    VálaszTörlés