A hagyományos egyházak kudarca kétségtelenül hozzájárult a szekták terjedéséhez, kiváltképpen az első és második generációk esetében. A szekularizált (elvallástalanodott) világban a szekták olyan helyeknek bizonyulhatnak, ahol még - nos, legalább egyesek -, komolyan veszik a hitüket. Másoknak a hiányzó család érzését pótolhatja a szekta légköre.
Sokan közülünk, akik benne voltunk egy szektában, nem vettük észre azt, hogy kihasználnak, manipulálnak bennünket. Azt hittük, hogy a vallási meggyőződés miatt vagyunk ott, és szabad akaratunkból tesszük azt, amit. De egy idő után mégis úgy éreztük, hogy belefáradunk a dolgokba és boldogtalanok vagyunk.
Miért éreztük akkor, hogy mégis benn kell maradnunk a csoportban? Miért nem tudtuk abbahagyni a tevékenységünket?
Mert az 'áldozatiságra' fel lettünk készítve korábban. Ezt tanultuk otthonról, ha Tanú, de ha nem Tanú családban nevelkedtünk fel. Ezért tűnt a szekta szellemileg abúziv légköre normálisnak. Ezért azoknak a személyeknek, akik bevonódtak egy szekta tevékenységébe vagy éppen bennmaradtak abban, előbb-utóbb szembe kell nézniük azzal a háttértörténettel, ami a szektába való kapcsolódást vagy maradást előidézte az életükben.
Szakértők szerint az alábbi helyzetek járulhatnak hozzá ahhoz, hogy egyesek, akik komolyabb vallásos érdeklődést mutatnak, szektatagokká válhatnak (mert azért nem mindenki válik azzá), akik egyrészt függővé kerülhetnek vallási tanításoktól, másrészt a rendszer működtetőivé - sőt visszaélőivé -, alakulhatnak át:
1. Alacsony önértékelés, gyenge énkép
Az emberek könnyebben áldozatául esnek a megfelelés kényszerének, ha nem értékelik önmagukat, vagy ha nincsenek saját véleményeik, saját hitük. Izoláltnak, meghasonlottaknak érzik magukat, és szeretnének elfogadva, valahová tartozónak válni. Az esetleges gyerekkori traumákat könnyen elfelejthetik abban az eufóriában, amit a gyülekezeti törődés nyújt. Radikális döntéseket hoznak arra nézve, hogy bízni fognak, és ezt bizonygatásokkal támasztják alá. Függőségük odáig vezet, hogy hinni fogják a hihetetlent is, ha ez egy perc megnyugvást is adhat nekik. Nem látják a kihasználásukat, mert egész életükben kihasználtak voltak, így amiben benne vannak, az teljesen normálisnak tűnik az számukra.
2. Szigorú szülők
A szokások rabjai vagyunk, amit ismerünk, azzal kényelemben élünk. Ha valakinek gyermekkorában szigorú, rideg szülei voltak, könnyen hajlamossá válik arra, hogy majd felnőttként is csüngjön valakin, aki szigorú elvárásokat támaszt feléje, és megmondja neki a határokat. Az ilyen ember egyenesen vonzza az őt manipulálni akarókat az életébe. Az is lehet, hogy közülük némelyeknek rejtett vágyuk megjavítani egy szigorú rendszert, mert ezáltal kívánják titokban felszabadítani magukat arra, hogy élvezzék az életet.
Egy gyereknek olyan istenképe alakul ki, amilyenek a szülei. A szülei jelképezik Istent. Megtörténhet, hogy sokan felnőttként sem tudnak szabadulni attól az istenképtől, amelyet tudatalatt a szüleikről mintáztak önmaguknak.
3. Apa nélküli gyermekkor
Rengetegen nőnek fel apa nélkül, a vezetettség biztonságtudata nélkül, közülük sokan nagyon érzékenyek lehetnek egy vezető, egy apa szerepében pózoló figyelmére.
4. Korábbi bántalmazások áldozatai
A gyerekbántalmazások gyakran további áldozatúsághoz vezetnek, mert az egyén mártír-komplexusban szenved. A gyerekkori bántalmakat átéltek gyakran szeretetlennek és elidegenedetteknek érzik magukat, a szégyen és az elveszettség érzései működtetik őket.
5. Sikertelenség
Ők azok, akik kevés sikert könyvelhettek el maguknak az életben. Bármilyen csoporthoz vonzódni fognak, amelyik elfogadást ígér nekik. Hasznos szerepet szeretnének maguknak valami fontosban és ezért akár áldozatokra is képesek.
Egyéb veszélyben levők:
- a frissen elváltak vagy azok, akik valamilyen nagy krízisen mennek keresztül, esetleg kiszakadtak természetes környezetükből, családi kapcsolataikból.
- akiknek nem tetszik vagy nem elég a realitás, amelyben élnek, akik nem tanultak meg döntéseket hozni és felelősséget vállalni, valamint azok, akik gyorsan minden kérdésükre instant válaszokat akarnak.
- az identitásukat kereső 18-25 év közötti fiatalok vannak, és a statisztikák szerint is a legtöbb betoborzott csatlakozó a 18-30 közötti korosztályból kerül ki. A legtöbb fiatal szereti a hősöket, és hőst akar magának. Szeretnének valakit, aki jól boldogul egy veszett világgal. Szeretnének egy apát vagy egy nagyobb testvért, aki közreműködik az életükben, akire lehet támaszkodni. Ha úgy vélik, hogy megtalálták őt, akkor hihetetlen autoritást és hatalmat adnak neki. Elnézik a hibáit, racionalizálják és mentegetik a túlkapásait. Úgy viselkednek, mintha az ők kiváltsága lenne, hogy a vezető felhasználja, kihasználja őket a saját „nemes” céljaira. Inkább szövetkeznek és abuzáltakká válnak, minthogy ne tegyenek semmi fontosat, a maguk vizén evezve. Az identitás feláldozása kevés ár azért, hogy egy különleges csoportba tartozhassanak. A fiatal és idealista különösen érzékeny a messiásokra. Éppen eleget élt, hogy tudja a világról és a saját életéről is, hogy eléggé hitvány és sikertelen, csak még ahhoz nem élt eleget, hogy tudja, a megoldások komplexek. Az önigazult messiások gyors, egyszerű, fehér-fekete válaszokat tudnak neki adni az élet nagy kérdéseire. Megtörténik, hogy tehetetlennek érzik magukat a világgal és annak kísértéseivel szemben, így könnyen elfogadnak valakit, aki segít nekik döntéseket hozni és előírja számukra a határokat. A fiatalok vonzódnak a nagy ügyekhez. Még az is kiváltságosnak tűnik nekik, hogy egy extrém csoportnak alávetik magukat, ha közben azt érzik, hogy valami nagyot tehetnek, amivel kicsit vagy nagyon, de megváltoztathatják a világot. Sajnos egy nagy ügy szolgálása, éppen úgy, mint a drog vagy az alkohol, lehet egy menekülés a felnőtté válás és a személyes identitás megvalósítása elől. A tapasztalatlanság szintén közrejátszó faktor a fiataloknál. Még nincs elég élettapasztalatuk és emberismeretük, vezetőkkel kapcsolatban különösen nincs. Ha egy karizmatikus személyiségű vezető, aki biztosnak néz ki a dolgában, kijelenti, hogy ő tudja a kérdésre a válaszokat, a fiatal hinni fog neki.
- Abuzív szülő, gyakran az apa. Az abúzus fizikai, érzelmi vagy szexuális.
- Gondoskodást, becézést nélkülöző gyermekkor. Egyik szülő sem töltötte be a gyerek alapvető érzelmi szükségleteit.
- A elidegenedés érzése. A gyermek elidegenedve érzi magát a családtól, és mindattól amit mások tökéletes világaként fog fel.
- Tökéletlen szülők perfekcionista magatartása. Szülők, akik elvárták a gyermeküktől, hogy ne hibázzon.
- Túl magas elvárások. A szülők elvárták a gyerektől mindannak a megvalósítását, ami nekik nem sikerült.
- Alacsony elismerés. Bár a gyerek rengeteg energiát fektetett a teljesítményébe, a szülő sosem volt elégedett, és ritkán dicsérte.
- A szülők szenvedélybetegek. Gyakran egyik vagy mindkét szülő valamilyen függőségben élt: pl. alkohol.
- Hiányzó apa. Az ilyen családban felnőtt gyermek érzékeny a férfi befolyásra.
- A mocskosság érzete. Egy korábbi abúzus vagy negatív figyelem a gyereket a szégyen és a mocskosság érzésével hagyja.
- Szegényes kapcsolatok. A gyerek fél megosztani másokkal a személyes életét, valóságát, érzelmileg elvágva érzi magát a barátoktól, és gyakran a destruktív kapcsolatokat keresi.
- Élő fantáziavilág. A valóság annyira elviselhetetlenné válik, hogy a gyerek fantáziavilágot alkot magának, és gyakran oda menekül.
- Megosztatlan érzelmek. Az otthon kevés szabadságot biztosított az érzelmek kifejezésére, és a gyermek sosem tanulta meg, hogyan kell megosztani az érzelmeket, és ez hogyan segítheti őt.
Véleményem szerint az áldozatoknak nem újabb vallási tanítások megértésére van elsősorban szükségük, hiszen a szekta áldozatává válás sem vallási tanokról szólt, sokkal inkább érzelmi szükségletekről. Érdemes felismerni azt ez eredeti okot, amely a szekta karmaiba vezetett minket, majd őszintén felmérni, hogy milyen hatása volt a vallási közösségnek a mi saját személyiségünkre, ami miatt belekeveredtünk annak játszmájába. A folyamat nem lesz fájdalommentes, de megéri.
Forrás:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése