Hamarosan!

Fehér Margaréta, a vallási csoportok és szekták károsultjainak megsegítését tervezi. Ha úgy érzed, hogy egy vallási szervezet károsultja vagy, akkor kérünk írj a megadott elérhetőségre és felvesszük veled a kapcsolatot.

2013. július 2., kedd

Istenismeret és önismeret

Nagyon nehéz az imádkozás közben és által lejátszódó lélektani folyamatokról írni, sőt még elemezni is őket. Meglepő azonban, hogy ezek milyen nagymértékben hasonlítanak a modern pszichológiai kutatások által leírt teljes, autentikus személyiség jellemzőire. Miről van szó? Az ima az embernek talán a legmagasabb szintű tevékenysége: a személy elvonul s a csendben önmagára és cselekedeteire is reflektál, megpróbálja ezeket a hit fényében Isten elé vinni. Ebben az önvizsgálatban önismerete növekedhet, önazonossága megerősödhet, s képessé válhat arra, hogy valóban kapcsolatba kerüljön Istennel. Megdöbbentő, hogy ezt a gondolatot már 1198-ban (!) megfogalmazta Thierry Szent Vilmos ciszterci szerzetes, Szent Bernát kortársa:
 „Az én képmásom vagy. Ismerd meg magadat és így fogsz megismerni engem, akit a kép ábrázol. Önmagadnál megtalálsz engem.” 
Ezért talán megengedhető, hogy megpróbáljuk lélektani szempontból is megérteni, mi történik ilyenkor.


AZ IMA LÉLEKTANI HATÁSAI

  • Az élet értelmességének tudata


Az ember számára alapvetően fontos, hogy értelmet tudjon adni az életének és jövőképpel rendelkezzen: ez a testi-lelki egészség egyik alapfeltétele. Előbb-utóbb mindenki felteszi magának ezt a kérdést, hiszen az élet természetes része az egzisztenciális szorongás (Kierkegaard), sőt Viktor Frankl ürességélményről beszél. Ez annyira elviselhetetlen lehet, hogy sokan csak külső „segítséggel”: alkohollal, kábítószerrel, munkamániával stb. tudják tompítani. A kiegyensúlyozott, harmonikus emberi élethez nélkülözhetetlen, hogy célja és értelme legyen az életnek. Az imádkozó személy számára óriási lehetőség, hogy az Istennel való párbeszédben, a ráfigyelésben és a csendben megkaphatja a választ saját személyes küldetésére, tudatosítva magában cselekedetei és élete értelmét. A hívő személy elfogadva teremtettségét, abban a tudatban élhet, hogy Istennek terve van vele mindig, minden körülmények között, és ez választ adhat élete értelmére: „mielőtt megalkottalak anyád méhében, már ismertelek; mielőtt megszülettél volna, felszenteltelek és prófétának rendeltelek a nemzetek javára” (Jer 1,5).

„Az ima az embernek talán a legmagasabb szintű tevékenysége: a személy elvonul s a csendben önmagára és cselekedeteire is reflektál, megpróbálja ezeket a hit fényében Isten elé vinni. Ebben az önvizsgálatban önismerete növekedhet, önazonossága megerősödhet, s képessé válhat arra, hogy valóban kapcsolatba kerüljön Istennel.

  • Önismeret és azonosság

Az imában fontos szerepet tölt be a lelkiismeretvizsgálat is, amelyben a hívő Isten akaratára és önmagára reflektál, mintegy elemzi cselekedeteinek indítékát, összeveti hitének erkölcsi mércéjével. Mit tettem, miért, milyen szándékkal? A katolikus vallás olyannyira kiemelt jelentőséget tulajdonít a lelkiismeretvizsgálatnak, hogy ehhez külön szentséget rendelt, a bűnbánat szentségét. Ez az önvizsgálat és szembenézés okozhat bűntudatot, de elvezethet annak felismeréséhez is, hogy Isten mindennek ellenére szereti az embert. A gyónásban vagy az imában önvizsgálatot tartva (Loyolai Szent Ignác ezt „egzamennek” nevezi), a személy felidézi helytelennek tartott cselekedeteit, amelyek ellentétesek értékrendjével, hitével és saját magával kapcsolatos elvárásaival. Ez természetszerűleg feszültséget kelt, amit a pszichológia „kognitív disszonanciaként” ismer. Ez a feszültség a disszonancia feloldására, változtatásra készteti a személyt. Ha dühösen kiabáltam a gyerekemre, mert túlhajtottam magam a munkában, akkor ez nehezen fér össze azzal a képpel magamban, hogy jó szülő vagyok, és ha ezt még fel is ismerem, akkor nagy valószínűséggel változtatni fogok rajta.

Az önreflexió és a velejáró önismeret lélektanilag az autentikus, hiteles, önmagával harmóniában élő személyiség kialakulásának és éretté válásának egyik legkifinomultabb és leghasznosabb eszköze. Ősi bölcsesség és mély emberismeret fejeződik ki benne akkor is, ha mindezeket a katolikus vallás talán nem tudatosan alkalmazza. Mind a lelkiismeretvizsgálat és a gyónás, mind a feloldozást követő megtisztulás és felszabadultság érzése, mint pozitív érzelmi állapot hozzájárul az önazonosság (identitás) valamint az elkötelezettség erősödéséhez Az önreflexiós folyamatban történő összehasonlítás a reális én (amilyen vagyok) és az ideális én (amilyen szeretnék lenni) között szintén lehetőséget ad a változásra, ha a reális és az ideális én közötti távolság nem túl nagy és áthidalható. Ezek a tényezők a lelki egyensúly elengedhetetlen feltételei, mentálhigiénés egészségvédő hatásukat nem lehet túlbecsülni. Az önazonosság, a „helyemen vagyok” érzése mély lelki békéhez vezethet, amint ez megfigyelhető korunk nagy karizmatikus személyiségeiben: Kalkuttai Teréz anya, II. János Pál pápa, Roger testvér vagy Thomas Merton esetében.

  • Elfogadás

Az ima, a hálaadó ima lehetőséget arra, hogy a pozitív dolgokra irányítva a figyelmet, a személy megtapasztalhatja Isten személyes, iránta megnyilvánuló szeretetét. A kötődés, a valahova tartozás, az elfogadás élménye az egészséges személyiségfejlődés alapja, és felnőttként is csak így tud működni, dolgozni és alkotni az ember. Ezzel szemben a gyermekkorban elszenvedett elhanyagolás, magára hagyás, kirekesztés vagy bántalmazás összeroppantja és eltorzítja a személyiséget; különböző formában, de szinte minden pszichés betegség hátterében ez húzódik meg. Az evangélium központi üzenete épp az Isten szeretete: „mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte” (Jn 3,16). Isten irántunk megnyilvánuló szeretetét az imában is megtapasztalva megélhetjük, hogy fontosak vagyunk számára: hiszen „nektek pedig még a hajatok szálai is mind számon vannak tartva” (Mt 10,30), nem vagyunk egyedül az életben, van támaszunk, „erős várunk” (46. zsoltár). Csak és kizárólag ilyen szeretetteljes, elfogadó, empátiás légkörben lehetséges változni, amint ezt Carl Rogers személyközpontú pszichoterápiás vizsgálatai már az 1960-as években bebizonyították. Csak ilyen bizalommal teli elfogadó légkörben tudja a személy vállalni nehézségeit, és csak ez a légkör biztosít alapot a változáshoz. Az empátia, a feltétel nélküli elfogadás és hitelesség mai ismereteink szerint minden olyan pszichoterápiás kapcsolat nélkülözhetetlen alapja, amely eredményesen akarja hozzásegíteni a személyt a változáshoz. És ahhoz, hogy jobban megismerve önmagát, nagyobb tudatossággal vezesse életét.

  • Az ima a nehézségekkel való megküzdés sajátos módja

A testi és lelki egészség fenntartásának egyik fontos tényezője a megterhelések elviselésének és leküzdésének képessége. A szakemberek elkülönítik az eredményes (a probléma megoldására irányuló) és az eredménytelen (közvetlenül a probléma által keltett feszültség levezetésére irányuló) megküzdési módokat. Az ima speciális megküzdésnek tekinthető, egyik csoportba sem tartozik: nem közvetlenül a feladat megoldására irányul, sem pedig a feszültség levezetésére, hanem a legmagasabb szintű megoldásra: a személy hozzáállásának megváltoztatására. Mai tudásunk szerint a pszichés feszültségek kezelésének leghatékonyabb módja az, ha a személy változtat belső hozzáállásán és mintegy átértékeli a problémás vagy megoldhatatlannak tartott helyzetet. Az „átkeretezés” azaz más keretbe helyezés révén az egyén képes lesz arra, hogy alapvetően másképp viszonyuljon a helyzetéhez, másképp viselkedjen, ami egyben a feszültség csökkenéséhez, megkönnyebbüléshez is vezethet. Ez a kognitív pszichoterápia fő hatásmechanizmusa és hatékonyságának alapja, amit a bizonyítékokon alapuló pszichológiai vizsgálatok széles körben igazoltak (Beck, 1976, 2000; Tringer, 1991; Perczel Forintos 2005, 2010). Például a házastársi viták és konfliktusok egyik leggyakoribb oka az elvárások különbözősége. Ha a partner nem az elvárásnak megfelelően viselkedik, könnyen feszültség léphet fel, kölcsönösen csalódhatnak egymásban a felek. Ezzel szemben, ha úgy fogják fel a különbözőséget, mint a teremtett világ gazdagságát, hogy férfiként és nőként milyen komplexen vagy változatosan lehet hozzáállni egyazon jelenséghez, és épp e különbség által képesek arra, hogy árnyaltan, több oldalról közelítsék meg a problémát, akkor ez toleranciához, mélyebb megértéshez, sőt jókedvhez vezethet. Hasonlóképpen a korábban értelmetlennek tartott szenvedés értelmet nyerhet az imában, olyan kegyelmi állapottá válhat, amikor a hívő osztozhat például Krisztus szenvedéseiben, ami által könnyebb a betegség elviselése és feldolgozása. Traumatizált személyek vizsgálatából ismerjük, hogy akik folyamatosan tiltakoznak, hogy miért éppen velük történt meg a baj, azoknál állandósul a feszültség azokkal szemben, akik viszont el tudják fogadni, hogy életük része a nehézség is. Az imádkozó személy számára ezt a lelki átalakulást segíti az a biztonság, ami az evangéliumban visszhangzik: „ne féljetek…” (Mt 10,30)

  • Pozitív életszemlélet

A meditáció, a kontempláció, a természet szépségeire való rácsodálkozás vagy a hálaadó ima pozitív fókusza a velünk történt jó dolgokra irányítja a figyelmet. Ez a pozitív érzelmi állapot – az öröm, a hála átélése – szintén a lelki egyensúly egyik feltétele, hiszen ellentéte, a negativisztikus látásmód olyan mértékben veszélyeztető lehet, hogy depresszióhoz vagy súlyos reménytelenséghez vezethet, ami az öngyilkossági veszélyállapot egyik legfontosabb kockázati tényezője. A lelki egyensúlyban szerepet játszó ún. „pszichológiai immunrendszer” szerint az eredményesen megküzdő személyek magas kontrollképességgel, tanult leleményességgel, kemény helytállással, optimizmussal, az élet értelmességének érzésével, önismerettel és öntudatossággal jellemezhetők. A pszichológiai immunrendszer modell érvényessége beigazolódott (Oláh, 2004). Nagyon hasonló tényezőket sikerült felfedeznünk az ima előbb elemzett pozitív hatásaiban: az élet értelmességének tudata, szeretettség és elfogadás élménye, önismeret és identitás, hatékony megküzdés, pozitív érzelmi állapot, biztonságérzés, tehát a pszichés egészségvédő „mechanizmusok” és az ima lélektani hatásainak hasonlósága szembeszökő. A huszadik századi pszichoterápiás iskolák felfedezték az empátia, az önmagunk és mások elfogadásának fontosságát, valamint a nehéz helyzetekkel való eredményes megküzdésben az átértékelés jelentőségét is, amelyeket a kereszténység már kétezer éve ismer. Úgy tűnik, mintha a modern lélektani kutatások igazolni kezdenék az ima pozitív és egészségvédő hatását .

Forrás:

Perczel Forintos Dóra: Az ember, aki imádkozik
http://old.asziv.hu/?newart=10&newmag=6&show=arch



1 megjegyzés: