Hamarosan!

Fehér Margaréta, a vallási csoportok és szekták károsultjainak megsegítését tervezi. Ha úgy érzed, hogy egy vallási szervezet károsultja vagy, akkor kérünk írj a megadott elérhetőségre és felvesszük veled a kapcsolatot.

2017. július 25., kedd

Könyvkritika 2. rész (néhány fogalom tisztázása)

Mielőtt rátérnék a könyvben megfigyelt észrevételeimre, szükségesnek találom néhány fogalom tisztázását, melyeket az alábbi pontokban foglalnám össze:
1.    Komformizmus vs. egység: a könyvben következetesen az a kép jelenik meg a Jehova Tanúiról, mintha egy egységes csoport lennének, akik vezetőiken keresztül képviseltetik magukat a kormányzat képviselői és a sajtó felé. A Jehova Tanúi egy erősen központilag irányított és „teokratikus”[1] kontroll alatt levő csoport, melynek magyar vezetősége az Őrtorony Társulat (szellemi és fizikai értelembe vett) hagyatékát képviseli és védelmezi[2], ha kell a saját tagjaikkal szemben, vagy azok kárára történő intézkedések árán is. Ehhez igyekeznek törvényes eszközöket találni (de ha ez nem menne, akkor – saját bevallásuk szerint is - törvénytelenül tartanák azt fenn). A gyülekezet egyszerű tagjai legtöbbször sem megkérdezve, sem tájékoztatva nincsenek a döntésekről (az „álszavazásokat” leszámítva), melyeket a nevükben, és hátuk mögött hoznak, mert a magyar vezetők elsősorban a külföldi vezetőkkel értekeznek. A „lelkiismereti döntések” a legtöbb esetben nem az egyes egyének saját döntései, hanem a külföldi vezetőség által kibocsátott éppen aktuális tanoknak az egyes egyénben történő internalizációja, melyet ravasz indoktrinációs technikákkal juttatnak el az érintettekhez a toborzás során, majd fejlesztenek tovább a gyülekezeti „oktatás” keretében[3].
2.    Lelkiismereti szabadság, szabad akarat: az 1. pontban kifejtettek fényében egyik fogalom sem értelmezhető a Jehova Tanúi tanításainak keretein belül. Az egyéni érdekek a csoport érdekeinek rendelődnek alá, a tagok a vezetőség éppen aktuális bibliaértelmezésének keretei között hozhatnak döntést, mely nem jár szankciókkal. Ha a csoport szankcionálja az egyén saját lelkiismereti döntését, akkor az nem nevezhető sem lelkiismereti szabadságnak, sem szabad akaratnak a szó szoros értelmében[4]. A tagságot illetően nem lehet tudatos döntésről beszélni[5], mert egyrészt senki nem választ olyan lehetőséget magának tudatosan, mely megfosztja őt emberi méltóságától, másrészt kiskorú gyermekeket is teljes jogú tagjaik közé emelnek, akik nem kötelezhetik el magukat teljes felelősséggel egy olyan vallás tagsága mellett, mely később elválaszthatja őket családjuktól, ha mégis meggondolnák magukat.
3.    Szekta: A könyvben a szekta szót elsősorban vallástörténeti értelemben használják, ami megbélyegző, ledegradáló és hátrányos megkülönböztetést jelent a kisebb egyházak számára, a történelmi egyházakhoz képest.
A szekta szónak egy másféle értelmezése is ismert,mely azokra a szociológiai és lélektani hatásokra utal, melyek a köznyelven szektákba tömörült emberekre jellemzőek. Robert Lifton[6], Margaret Singer[7] és Steven Hassan[8] munkássága révén tekinthetünk be a szekták zárt világába és válnak érthetővé reakcióik, eljárásmódjaik, melyek különben érthetetlenek, misztikusak lennének ha csupán a vallástörténeti jelentésre korlátoznánk le a szekta szó értelmét. A szekta szó ebben az értelemben jelölhet vallásos, de más (politikai, üzleti stb) csoportokat is[9]. Azáltal, hogy a könyv ez utóbbi értelmezési lehetőséget teljesen kizárja, így a „szekta” szó használata eleve diszkriminatív minőségben válik lehetővé.
4.    Szociopátia, személyiségzavarok, patológiás vonások: a lelki, személyiségi torzulásokat gyakran lehet vallásos, hitbéli meggyőződésnek álcázni, ezért ennek számbavétele nem maradhat ki egy szélsőséges vallásos elveket valló csoportról szóló könyvből. A szociopaták különösen szeretik isteni szerepben önmagukat mások fölé emelni, élet-halál urai lenni, másokat manipulálni, ugyanakkor semmiféle felelősséget nem vállalva kijelentett szavaikért, vagy tetteikért – hiszen azokat isteni eredetűnek vélik -, távolról nézni mások szenvedéseit. Ez a gondolkodási mód kiválóan beilleszthető egy vallási keretbe. Az is jellemző, hogy ezek az emberek törvényes elismerést keresnek tetteiknek, mivel ez azoknak erkölcsi tartalmat kölcsönözhet[10], de ennek hiányában is véghezviszik akaratukat, vagyis a valóságban nincsenek tekintettel a törvények tiszteletére. Saját lelki problémáik tudatának hiányában, a fanatikus, megalomániás vallásos manipulátorok „Isten akaratának” vagy a bibliai alapelvekhez történő ragaszkodásuknak vélhetik tetteiket. Bizonyos részek ismételgetésével támasztják alá meggyőződésüket, míg mások kevésbé érvényesülnek, vagy teljesen kimaradnak. Patológiás lelki vonások[11], neurózis[12] és nehezen beazonosítható vallásos tévképzetekben megnyilvánuló kóros személyiségzavar szintén jellemzőek lehetnek a manipulált közösségek tagjaira.
5.    Vallás[13], vallásosság, egyház: A vallás kritériumai a Jehova Tanúi csoportra csak részben alkalmazható, mert tevékenységük ugyan a természetfelettire irányul és rendelkeznek rendszerbe foglalt hitelvekkel, de tanaikról nem mondható el, hogy a valóság egészére irányulnának, vagy az emberi személyiség egészét átfognák. A Jehova Tanúi tanaiban nem található olyan tan, mely az emberi személyiség és lelkiség mélyebb megértését tenné lehetővé, vagy ennek igényét fogalmazná meg valamilyen formában. Az ideológiai eszmerendszer vagy mozgalom ezzel szemben az ideák és viselkedési formák egységesítése révén egy értelmezési keretet[14] ad az egyéneknek[15]. A vallásos ideológiai mozgalom (vagy szekta) nem bízik Istenben és az egyén lelki növekedésében, hogy képes cselekedni, hanem ő maga intézkedik Isten helyett, vagyis megmondja a tagjainak, hogy mit kell tenniük[16]. A kiközösítési eljárásuk a tagok ezen ideológiai rendszeren belüli maradását szolgálja, vagyis nincs lehetőség az egyéni vallásos értelmezésekre, sőt ezt a legnagyobb bűnök között tartják számon[17]. A Jehova Tanúinál nem létezik a bibliai értelemben vett testvéri közösség, ahol a test tagjai egyenértékűek, és minden résztvevő tapasztalata ugyanolyan értékűnek számít[18], ebben az értelemben egyházról nem lehet beszélni a Jehova Tanúi vallásos szervezetét illetően, hacsak nem abban a vonatkozásban, ami az egyházat egy olyan társadalmi szervezetként tekinti, melyet azonos hitelveket követők, vallásuk gyakorlása céljából hoztak létre. Ebben az összefüggésben azonban nem lehet az egyedüli igazság letéteményeseként feltűnni, hanem el kell fogadni, hogy mások másféle rendszereket hoztak létre, amihez nekik ugyanolyan joguk van. A Jehova Tanúi a saját egyházukat az egyedüli üdvözítő helyként tartják számon, és ítélkező szavakkal sújtják vagy negatív jelzőkkel illetik azokat, akik nem az ő egyházukhoz tartoznak, elhagyták azt vagy akik nem kívánnak oda tartozni. Természetesen egyénileg joguk van abban hinni, hogy ők az igaz út képviselői, de amikor emiatt kivonják magukat őket érintő társadalmi párbeszédekből vagy különleges előjogokra tartanak igényt (pl a polgári szolgálat tekintetében), akkor az nem vall lelki érettségre. 
A vallások megítélésében és az egyházak státuszában elsősorban a taglétszám és a történelmi múlt játszik szerepet, a vallásosság szempontjai kevésbé érvényesülnek. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy a csoporton belül az egyes egyéneknek nem lehet személyes hitük, vagy nem lehetnek vallásosak a szó szoros értelmében.
6.    Indoktrináció vs. oktatás: az indoktrináció valamilyen eszmének alárendelt céltudatos nevelés, betanítás vagy tanokba való bevezetés, mely a cél elérése érdekében magában foglalhat elmekontroll technikákat[19], és a csoportideológia szempontjából deviáns viselkedésűek büntetését[20]. Az indoktrináció folyamata a csoport érdekeinek legjobban megfelelő egyéniség és viselkedésmód elérését tűzi ki célul, mely modell az érintettek személyiségébe internalizálódik. Egy mélyen indoktrinált egyénnél instutalizáció jön létre, az eszmerendszer vagy a csoport elhagyása következtében krízis helyzetbe kerülhet. Ezzel szemben az oktatás-nevelés egy interaktív folyamat tanár és diák között, mely a tények és a jelenségek sokoldalú értelmezését, következtetések levonását teszi lehetővé és fejleszti kritikai gondolkodás képességét. Az oktatásban résztvevő egyének, kevésbé fanatizálhatóak, a rendszerből kikerülve saját konstruktív, önálló életvezetésre képesek[21].
Talán sikerült egyértelművé tennem, hogy a könyvvel kapcsolatos észrevételeim célja nem a Jehova Tanúi vallásos doktrínáinak megcáfolása, sem hibakeresés a hitnézeteikben, sem az illúziók lerombolása – de nem is azok feltétlen fenntartása. Elismerem, hogy mindenkinek joga van a saját hitnézeteihez, mint ahogy ahhoz is, hogy annak tévedéseit és hibáit a maga módján és idejében korrigálja. Ugyanakkor a szólásszabadság joga nem korlátozódik le bizonyos csoportokra: ha a Jehova Tanúi azt szeretnék, hogy mások tiszteletben tartsák nézeteiket, akkor nekik is ugyanezt kell tenniük másokéival, ami alól a volt tagjaik sem kivételek. Sajnos amíg a kizártakat és az általuk írottakat diszkriminatív jelzőkkel illetik[22], rosszallásukat fejezik ki[23] ha publikálni merik történeteiket, addig ezen a területen még sok fejlődni való van. Azon az állásponton vagyok, hogy a Tanúk azt írnak le, olyan könyvet adatnak ki, amilyet akarnak, és a történészek úgy közvetítik a forrásanyagokat az utókor számára, ahogyan azt jónak látják. Konstruktív kritika viszont csak akkor lehetséges, ha ugyanezt a jogot másoknak is biztosítják, ezért kérem, munkámat ennek figyelembevételével szíveskedjenek kezelni. A teljesség igénye nélküli kritikámat inkább kiegészítőül szánom, mint ami ugyanannak a jelenségnek egy másik oldalát kívánja megláttatni, és egy másik nézőpontból tekint rá ugyanarra a jelenségre, de ami ugyanolyan megítéléssel esik latba.




[1] Istenuralom = felülről lefelé hierarchikusan történő szerveződés (Isten, Jézus, Vezető Testület, kinevezett felvigyázók, férfiak, nők, gyermekek)
[2] Ezt a Theodor Jaracz 1988-ban el is ismerte, amikor Miklós Imrével folytatott tárgyalásokat a szervezet magyarországi legális működésével kapcsolatban: „”...Mi a szervezet érdekeit védelmezzük....” (254. oldal)
[3] Az ily módon közvetített szabályozások részletesen kiterjednek a tagok mindennapjaiban hozott legapróbb döntéseire kezdve a ruha- és hajviselettől, a zenei, filmnézési és egyéb művelődési szokásokig.
[4] Ez a gyakorlat a könyv 365. oldalán is megemlítésre kerül, amikor egy polgári szolgálatot megtagadó fiatalember „kijelentette, hogy lelkiismereti okokból .... nem fogadhatja el, mert akkor „felekezeti tagsága automatikusan megszűnne”, és ezt nyilván nem akarta”. A bíróság nem tartotta büntetendő cselekménynek a tettét, mert ’kizárólag a lelkiismeret van háttérben, ezt pedig nehéz perbe fogni’. Pedig, ha az illető döntése a gyülekezeti kizárással jár, akkor az nem a saját lelkiismerete, hanem az egyháza érzelmi zsarolása, amivel a bíróság azért nem tudott mit kezdeni, mert a szellemi erőszak, mint olyan, amit a vallás nevében egyes egyházak űznek, nem büntethető kategória. A lelkiismereti szabadságnak a Tanúk gyülekezetein belüli sajátos értelmezésének hangot ad az Alba Kör emberi jogi jelentése is, melyet a 367. oldalon említ meg a könyv.
[5]A könyv bevezetőjében ezt áll: „Since every member of the religious community makes a cognitive decision based on a thorough study of the Bible becoming a Witness, the adherents display a strong belief” (15.oldal)  
[6] Lifton 8 módszerben foglalta össze az elmekontrollt alkalmazó rendszerek jellemzői: a misztikus manipuláció, a milliő kontroll, a tisztaság iránti igény, a gyónás kultusza, a szent tudomány, a sajátos nyelvezet, a csoportdoktrína egyéni érdek elé helyezése és az elitizmus.  
[7] Singer először alkalmazta Lifton megfigyelését az általa kutatott szektákra
[8] Hassan a BITE modellben írta le a szekták jellemzőit: viselkedés-, információ-, gondolat-, érzelem-kontroll
[9] A fentebb említett kutatók munkáinak fényében indokoltnak látom a szekta szó szociológiai-lélektani alkalmazását a Jehova Tanúira, mint egy olyan kifejezést, ami leírja a csoportjukban megfigyelhető jelenséget. Nem értek egyet a gúnyolódásból vagy kirekesztő céllal használt szó alkalmazásával, de valahogyan nevezni kell azt, amit a Tanúk képviselnek, és erre jelenleg a szekta szó a legalkalmasabb. Akkor lehetne beszélni a szó mellőzéséről, ha a Jehova Tanúi foglalkoznának azokkal a problémákkal, melyeket a kutatók feltártak a szektákról, vagy ismertető anyagokat adnának közre saját kiadványaikban ebben a témában, de ez nem így történik.
[10] az antiszociális személyiségzavarban, ezen belül a szociopátiában érintettek saját lelkiismeret nem, illetve csak gyengén működik, ezért azt kívülről próbálják megtámogatni (szabályrendszerekkel, törvényekkel)
[11] Pl: szorongásos élmények, kisebbrendűségi érzés, exhibicionista alázatoskodás (Süle F. (1990) Vallás vagy pszichoterápia 128.old.)
[12] Az ekkleziogén neurózis kifejezést E. Schaetzing vezette be 1955-ben az: „Egyházi dogmatizmus okozta neurózisok” jelölésére. Szerinte: „a „dogmatizmus” nem teológiai, hanem köznapi értelemben veendő: olyan elhibázott vallásos nevelést jelöl, amely rideg szigorával, büntetéseivel akadályozzák az egészséges fejlődést”. (Demeter J. (2006) Félelem vagy szeretet)
[13] a 2011. évi lelkiismereti és vallásszabadságról szóló törvény értelmében a „vallási tevékenység olyan világnézethez kapcsolódó tevékenység, amely természetfelettire irányul, rendszerbe foglalt hitelvekkel rendelkezik, tanai a valóság egészére irányulnak, valamint az erkölcsöt és az emberi méltóságot nem sértő sajátos magatartáskövetelményekkel az emberi személyiség egészét átfogja”
[14] Ez az értelmezési keret bizonyos pontig még pozitív érdekeket is szolgálhat, mert vannak olyanok, akiknek szükségük lehet arra, hogy széteső világukat átláthatóvá tegyék, összerendezzék, vagy viselkedési szabályokat állítsanak fel számukra. Súlyos személyiségzavar, alkoholizmus, drogfogyasztás, bűnözésre való hajlam esetén egyesek menedéket, életcélt és közösséget találhatnak a szektákban.
[15] A mozgalom megkonstruált képe önálló életre kel és ahelyett, hogy összetartana, inkább fogva tart: áldozatai magának az értelmezési keretnek a szolgálatába kerülnek. A valós eseményeket a saját normáik szerint értelmezik, és az így megkonstruált világkép koherensnek bizonyul, a külvilág felől jövő kritikát elutasítják, sőt nyílt támadásként értelmezik (Szilcz D. (1996) „Hazatalálók” In: Vigilia 61. évf. 4. 276-277.old.)
[16] A Jehova Tanúi tantételei és erkölcsössége a tagok élete mindennapjainak minden apró részletre kiterjedő szabályok összessége, amiről bárki meggyőződhet, aki tanulmányozza a kiadványaikat.
[17] Ezzel szemben a gondolati és lelkiismereti szabadság kiemelt eleme a krisztusi tanításoknak: 1. „Krisztus szabadságra szabadított meg minket, álljatok meg tehát szilárdan, és ne engedjétek magatokat újra a szolgaság igájába fogni” (Galata 5:1) 2. „....akik tehát tökéletesek vagyunk, így gondolkozzunk, és ha valamit másképpen gondoltok, azt is kijelenti majd Isten nektek” (Filippi 3:15) 3. „Mert Krisztus azért halt meg, és azért kelt életre, hogy mind a holtakon, mind az élőkön uralkodjék. Akkor te miért ítéled el testvéredet? Vagy te is, miért veted meg testvéredet? Hiszen mindnyájan oda fogunk állni Isten ítélőszéke elé....Tehát mindegyikünk maga fog önmagáról számot adni az Istennek” (Róma 14:9-12).
[18] A Korinthusziakhoz írott első levél 12. fejezetében kifejtett krisztusi egyházfogalom nem alkalmazható a Tanúk egyházára, mivel az egyes tagok tapasztalatai, megélései nem ugyanabba a megítélésbe esnek. „Sőt sokkal inkább, a melyek a test legerőtelenebb tagjainak látszanak, azok igen szükségesek” (22. vers) A Jehova Tanúi az erőtelen tagjaikat szellemi gyengeséggel vádolják, pásztorolási eljárásaik csupán az egyén Őrtorony doktrínákhoz való viszonyára térnek ki, és ennek fényében kizárják az ilyen tagokat maguk közül, ezáltal bizonyos megélések a csoportjukon kívülre kerülnek és nem szolgálnak annak fejlődésére. A tanok értelmezését egyedül a vezetők végezhetik. Jézus szavai, „...ti pedig mindnyájan testvérek vagytok” (Máté 23:8) csupán az elnevezésre korlátozódik, de egyenrangúság nem létezik a hívek között, mivel ez egy hierarchikusan felépített rendszer, melyben a tagok nemük, koruk és státuszuk alapján egymás alá- és fölérendeltjei.
[19] Hassan, BITE-modell
[20] közösségmegvonás
[21] A Jehova Tanúi gyülekezeti oktatása egy egyoldalú kérdés-felelet módszer, melyben az előre rögzített kérdések az oktatók részéről hangzanak el. A kérdések az adott Őrtorony tanulmányozási cikkhez tartoznak, és annak kifejezett tartalmára vonatkoznak. Vita vagy megbeszélés nem alakulhat ki, a tanulók nem hozhatnak fel saját észrevételeket vagy témákat (illetve büntetlenül nem). Az oktatás iránya a teokratikus rendnek megfelelően csak egy irányban folyhat, és tekintélyelven működik, melyben a vezetők isteni felhatalmazottságukat és tanításukat bibliai versekkel támasztják alá. A tagok függőségben vannak vezetőiktől (hiszen ők döntenek a csoporttagságukról), a csoporton kívüli vagy annak eszméje nélkül önálló életvitelre kevésbé alkalmasak.
[22] elmebetegeknek, és meghasonlottaknak nevezik őket, és az ilyen történeteket
[23]Pető László rosszallóan konstatálta, hogy még a 20. század végén, Jehova Tanúi évszázados magyarországi jelenlétét követően is vannak , akik pénzt áldoznak arra, hogy kilépett Tanúk beszámolóit publikálják, ezáltal keltve ellenérzéseket velük [már mint a Tanúkkal] szemben.” (346. oldal)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése